| A 20. század „drótnélküli távírója” a személyhívó volt. A kisméretű, „vevőberendezés” olcsóbb, kisebb, és megbízhatóbb volt, mint a korabeli mobiltelefonok, de csak egyirányú kommunikációt biztosított. A vezetékes telefonnal jól ellátott országokban, illetve kórházakban, üzemekben volt létjogosultsága. A hívónak fel kellett hívnia a diszpécserközpontot és üzenetet hagyott. Az első hazai személyhívó hálózat az Operator 1992-ben kezdte meg működését. A szolgáltatásnak 20-30 ezer előfizetője volt, de a mobiltelefonok terjedésével egyre csökkent az érdeklődés, végül 2003-ban végleg megszűnt. |
