| Vajda Lajossal együtt a XX. századi magyar festészet legfontosabb megújítója, a magyar avantgárd törekvések egyik legjelentősebb művésze. Ketten, hasonló indíttatásból, a népi- és vallási szimbólumok, a szentendrei építészet és a szürrealizmus világából merítve – Bartók zenéjéhez hasonlóan – új festői formanyelvet dolgoztak ki, melyet „konstruktív-szürrealista sematikának” neveztek. Csók István és Vaszary János tanítványaként hamar összeütközésbe került a korabeli művészetoktatással, majd rövid ideig Kassák Munka-körében folytatta tanulmányait, ezt követően pedig részt vett az Új Progresszív Művészek művészcsoport megalapításában (1930). Az Európai Iskola rövid fennállásának idején, 1947-ben készíti Bölcső III. c. festményét, melyen monokróm, mélyzöld héttér előtt, percízen kivitelezett, élesen elhatárolt, végletekig egyszerűsített zenei és népi motívumokból építi meg a pillanatnyi egyensúlyt érzékeltető, tömör, konstruktív kompozíciót. |
