| Barcsay Jenő fontos, összegző bemutatkozása volt 1966 végén az Ernst Múzeumban Frank János által megrendezett egyéni kiállítása. Bár a korai műveiből csupán két darab került a falakra (az ikonikus Munkáslány, 1928 és a Szentendrei táj, 1933) e kiállítás mégis átfogó képet adott arról, hogy 1949-től 1966-ig hogyan alakult Barcsay Jenő festészete és stílusa, miképp gondolkozott konstrukcióról és absztrakcióról, sőt mozaikművészete is bemutatásra került. A kiállítás egyik „legfrissebb” képe volt a Szentendrei emlék, amely egy kompozíciós sorozat egyik variánsa. Barcsay alapvető ars poeticája volt, hogy a festő mindig a látott valóságból indul ki, majd ezt a látványt ülteti át a kép síkjára. A Mester inspirációs forrását Szentendre és a környező táj jelentette már régóta, azonban e látott élményt soha nem az illuzionizmus igényével, hanem drámai tömörségben és kristálytiszta konstruktív rendbe újra szerkesztve ültette át. A Szentendrei emlék áttételesen felidézi a város jellegzetes oromfalait, templomtornyainak sziluettjét, azonban nem egy konkrét, beazonosítható építészeti elem felidézésével, hanem hangulatában, de még inkább szerkezeti vázában.
Szerzeményezés módja: ajándék Barcsay Jenőtől, 1978 |
