| Az elektronikus kamerákban is a fotó effektuson alapuló, úgynevezett képfelvevő csöveket alkalmaznak. Ezek a csövek azonban katód sugárral működnek és ennek megfelelően a katódjuk nem hideg. Működésük sokkalta inkább az elektronsugárcsövekéhez hasonlatos, azzal a különbséggel, hogy itt nem képet rajzoltatnak az ernyőre, hanem a lencséből az ernyőre vetülő képet képpontonként az elektronsugár segítségével alakítják elektromos jellé.
Az első ilyen képfelvevő cső az ikonoszkóp volt, célszerű a működését az ábra alapján, azon megvizsgálni. Tehát a felvenni kívánt kép a lencsén keresztül fókuszálódik és vetül a képfelvevőcső belsejében található úgynevezett jellemezre. A jellemez egy fotó elektromos tulajdonságokkal, rendelkező anyaggal bevont lemez, amely fény hatására megváltoztatja tulajdonságait. Régebben ellenállás és kapacitás kombinációjaként fogták fel, ahol a megvilágítás ellenállás-változást okoz. A parányi kapacitások töltése így az ellenállás nagyságának függvénye. A jeláram nem más, mint ezeknek a kapacitásoknak a kisütő árama. Újabban az egészet, mint félvezetőt fogják fel, és azt mondják, hogy a megvilágítás következtében ott elektromos térerőség jön létre, amely az elektron-lyuk párok elektronjait az áttetsző jellemez felé, a lyukakat pedig a fotóvezető réteg hátoldala felé áramoltatja. Ez képpontonként arányos a megvilágítás erősségével. Ezeket a képpontokat semlegesíti a letapogató elektronsugár. A semlegesítés közben áram folyik a jellemezen, és ez nem más mint a jeláram. Ez a jeláram okoz feszültség esést a munkaellenálláson. Mint ahogyan a képen is jól látszik az elektronsugarat mágneses eltérítéssel kényszerítik pásztázásra. A későbbi csöveknél a fókuszálást is mágneses úton valósítják meg.
Mint ismeretes az első képfelvevő csövet 1923 körül egy amerikai feltaláló építi meg a neve: Philo Tayler Farnsworth. Farnsworth csöve az Image Dissector cső. Ez a cső igen érzéketlen volt így csak diafilm és film átírására használták érdekessége, hogy hidegkatódos cső volt. A hatalmas megvilágítási igénye miatt gyorsan kiszorult a TV távközlésből. A televíziózás számára is használható képfelvevő csővel először az amerikai RCA állt elő (RCA1848) ami az Ikonoszkóp volt, amely Tihanyi Kálmán 1926-ban szabadalmaztatott rádiószkóp találmányára épült. Az ikonoszkóp következő generációja az Emitron vagy szuper ikonoszkóp volt. Ez az 1936-ban Lubszinsky és Rodda által kifejlesztett cső 10-szer érzékenyebb volt az addigi ikonoszkópnál. 1938-ban Harley Ambrose Iams and Alberts Rose (RCA) kifejleszti az orthikont (Image Orthicon - RCA 5820). Ez a cső az ikonoszkóp és az Image Dissector házasságából jön létre, mégpedig olyan módon, hogy egy sokszorozót használ a cső érzékenységének megnövelésére. Ezt a csövet használták fel az első televíziós adás beindulásakor. A későbbiekben ezt is tovább fejlesztették, amiből is, a szuper orthikon lett. Az orthikon család azonban meglehetősen drága volt még a professzionális felhasználás számára is, ezért 1950-ben megjelenik a vidikon, és mindenütt teret hódít, ahol nem volt szükség az orthikon tudására. A vidikon és társainak diadal menete a '70-es évek elejéig töretlen, amikor is megjelennek a félvezető alapú (CCD-s) képfelvevők. Az első színes kép felvételére is ajánlott képfelvevőcső az Image Orthicon családjából került ki 1954-ben (RCA 6474). Az RCA vidikonjának számos vetélytársa akadt, amelyek nevei teljesen változatosak és általában a fotó réteg anyagában térnek el. A Vidicon fotó rétege Sb2S3, míg a Plumbikon (Philips) PbO (PbO-S) anyagot használ, vagy a Saticon (Hitachi, Thomson, Sony) SeAsTe, valamint Newicon - X-Con (Teltron,Matsushita) ZnSe-ZnC. Léteztek még ezeken kívül is Premicon (Thomson), Trinicon (Sony) - speciális függőleges csíkú színszűrőt használt -, Chalnicon (Hamamatsu), Pasecon (CdSe) és a Resisthron (Heimann) is.
Vidikon fejlesztés és gyártás Magyarországon.
A vidikon gyártás hazánkban már az 50-évek végén felmerült. A viszonylag nagy bonyolultságú és csúcstechnológiát igénylő feladat megoldására azonban csak külső segítséggel lehetett számítani. Csodálatos, hogy ebben az embargóval is sújtott időszakban, egy világhírű vidikon gyártó céggel sikerült kapcsolatot teremteni licenc és know-how átadására. Az történ ugyanis, hogy Dr. W Heimann professzor hazánkba járt vadászni és mivel tulajdonosa volt a róla elnevezett wiesbadeni vidikongyárnak, érdekeink közössé váltak.
A tárgyalások 1960. augusztus 4-én kezdődtek, melynek eredményeként megszületett az együttműködési szerződés. A gyártás előkészítését a TKI szakembereivel az ME-osztály mérnökei végezték. Az új üzem vezetését a fotocellagyártás szakértője Viktor Hédire bízták.
Az üzem a Tungsram közelében lévő Irányi Dániel utcában épült fel. Ebben a részlegben üzemelt párhuzamosan a GM-csőgyártás is. A vidikon gyártáshoz nagytisztaságú szobákat kellett felépíteni és minden tekintetben magas szintű technológiát kellett megvalósítani.
A termelés 1961-ben elindult. A gyártott PCT254 vidikon minősége megfelelt az elvárásoknak. A stúdióminőség ellenére is túlfedezte a hazai igényeket. 1965-ig nem sikerült elérni a kereslet emelését, így a gyártást a szakemberek és a hazai ipar kárára még ebben az évben le is kellett állítani. Az ismeretek birtokában a TKI szakemberei élen Barla Endrével és munkatársaival a PCT254 körszerűbb változatát is elkészítették, de sikeresen kifejlesztették az akkor titkosan kezelt IT02 sötétbennlátáshoz használható úgynevezett nuctovisort is.
A Heimann cég, később ismét felkereste a Tungsram-ot és 1976-ban 40000 db-os vidikon gyártást kívánt közösen létesíteni hazánkban. Ugyanebben az időben kereste meg a Tungsram-ot a Medikor is röntgen-képerősítőcső hazai gyártása végett. Számos tanulmány és beadvány készült eredménytelenül, mert amit egyszer abbahagytunk már nem lehetett többé feltámasztani. [12 a szerző engedéjével közölve]
Máshol azonban a képfelvevőcsövek fejlesztése nem állt le napjainkban sem, mert számos orvosi, ipari alkalmazás illetve űrkutatási feladat képfelvevőcsöves megoldásokat használ, ahová nem tudott eddig betörni a félvezető. |
